2017. március 2-án megjelent az új ZeneKÉPzelet lemezünk “Van egy világ..” címmel. Nem véletlenül kapta a lemez ezt a címet. A hangok mögött ott a sok-sok üzenet. Ha befelé figyelünk, és megértjük, megfejtjük azokat, mindannyian gazdagabbá válunk. Az pedig a mi felelősségünk, felnőtteké, hogy ezt a varázslatos világot megmutassuk és tovább adjuk a gyermekeink számára is.
Ha ebben egy kis magot is elvetettünk, már megérte…
“A nagyvilágban nem vagyunk egyedül erre kevés a szó, ez mindig kiderül mindenki külön világ, mégis értünk emberül, mert ami igazán fontos, az itt van legbelül.” (Szabó T. Anna: Van egy világ /részlet/)
“Kívánjuk, hogy Önök legalább annyira élvezzék a meghallgatását, mint amilyen szeretettel mi készítettük Önöknek.”
